Üdvözöllek az oldalamon!

 

 

Engedd meg, hogy bemutatkozzam!

 

Tarjányi Csaba vagyok,

2015 óta foglalkozom a körmök világával. Már gyermekkoromban kiderült, hogy jó a kézügyességem, imádtam rajzolni és festeni, így mindig is kreatív, alkotó munkát képzeltem el magamnak, amit ebben a szakmában sikerült megtalálnom. Pályafutásom elején csak műkörömépítéssel foglalkoztam, nagyjából egy évvel később kezdtem el gél lakkozni. A mai napig mindkettőt egyformán szeretem csinálni 🙂

2015-ben vizsgáztam, de ezután is számos díszítő és technikai továbbképzésen vettem részt, hogy folyamatosan fejlesszem a tudásom. 2016-ban részt vettem a Hírös Körmös Kupán, ami az első versenyem volt,

Tarjányi Csaba Elite Nails szalon gél lakkozás műköröm köröm építés Budapest

ahol 1. helyezést értem el zselés építés kategóriában.

Elsődleges és legfontosabb célom, hogy vendégeim mind esztétikailag, mind tartósság szempontjából elégedettek legyenek a munkámmal.

Nézd meg munkáimat,

és jelentkezz be még ma!

Milyen szolgáltatásokkal várlak?

Szalonomban a kéz- és körömápolásra helyezem a hangsúlyt, hiszem, hogy a jó közérzethez, a magabiztos fellépéshez természetes módon
kapcsolódik az egészséges, esztétikus kéz igénye.

MANIKŰR

Manikűr szolgáltatásommal várlak, ha ápolt megjelenést szeretnél. A rendszeres kezelés szép körömformát, egészséges körömágyat, és nem utolsó sorban maximális kényelmet nyújt.

Gél lakkozás

Gél lakkozás szolgáltatásom az ideális számodra, ha nem szeretnél hosszabb körmöket a sajátodnál, mégis tartós és igényes megoldásra vágysz.

Műköröm építés

Válaszd műköröm szolgáltatásomat, ha a saját körmöd nem elég erős, vagy hosszabbat szeretnél. Ha a kezet mindig szem előtt van, ez a tökéletes, hosszútávú megoldás számodra.

Szeretettel várlak a szalonomban

jelentkezz be hozzám!

Látogass el hozzám

1012 Budapest, I. kerület, Pálya utca 17.

Kattints a címre és azonnal megjelenik a térkép

Kövess be:

Írj nekem!

Adatkezelés

Hírlevél

13 + 10 =